LR. Baggs hangszedők akusztikus és nylon húros gitárokhoz
iBeam, Elements, M1
Végre eljött ez a pillanat is, bemutathatunk néhány első vonalbeli igazán
kiváló hangszedőt az L.R. Baggs kínálatából. Ez a fent említett három hangszedő
az elmúlt 5 év fejlesztését reprezentálja.
Pár szót ejtenék a cégről. Az akusztikus gitár hangosításában élenjáró céget
Loyd Baggs alapította a hetvenes évek közepén Los Angelesben. Előtte zenét
tanult, azonban a csellózást abbahagyta és gitárra váltott. Ekkor szembesült a
gitározás sok technikai problémájával, többek között az akusztikus gitár
hangosításával. Figyelme erre a területre irányult. Mint minden nagy
hangszergyártó, az L.R. Baggs is kis egyszemélyes manufaktúraként indult. Első
gyártmánya az LB6 sorozatú hangszedő volt, melyet olyan nevek tettek híressé,
mint Leo Kottke, Steven Seehan, James Taylor.
Mára az egyik legfontosabb akusztikus hangszedő márka, amely nemcsak
gitárhoz, hanem mindenféle húros, vonós hangszerekhez is kínálnak hangszedőket.
A három hangszedőt nem hétköznapi módon volt alkalmam kipróbálni.A tesztet
egy kifejezetten erre a célra felszerelt gitárral végeztem.


A hazai forgalmazó Cemid Kft. összeállított egy Dean fémhúros akusztikus
tesztgitárt, ebbe 3 hangszedő, az iBeam, az Elements és az M1 került beépítésre,
Mindnek külön kivezetése van, így azonnal lehet AB tesztet végezni. Lássuk az
első hangszedőt az iBeam-et.

Az iBeam alapjában véve egy nagyon kifinomult piezzo hangszedő, melynek lelke
egy modern technológiával készült műanyag alapú piezzofilm. A pickup testében
minden húr alatt egy kis rúd továbbítja a rezgéseket a piezzo filmhez, ennek
jele egy előerősítőn keresztül megy a kimenethez. Az előnye az összes előtte
készült piezzoval szemben az, hogy megszűnt a hang kásás, karcos hangzású
tranziense, több részletet mutat meg a gitár eredeti hangjából.
Itt had tegyek egy kis kitérőt, sokan nem tudják, miért hívják a piezzo
hangszedőt transducernek. Nos, a transducer a műszaki gyakorlatban átalakítót
jelent. Ez esetben is erről van szó. A mikrofonnal ellentétben ez nem egy
elektrodinamikus magnetikus átalakító. Működése nem hasonlít a mikrofonéhoz. Itt
a piezzo kristály, vagy film ellentétes felületein nyomásra elektromos
feszültség ébred. A piezzo tehát a rezgés hatására periódikusan "kisüléseket"
produkál, ezért is oly jellegzetes az első kisülés sorozat, ami a hang elején
jellegzetes karcos, érdes hangzást eredményez. Ez az elektromos jel, valójában
nem közvetlen analóg leképezése a rezgésnek, hanem inkább közvetett, ahol piezzo
anyag speciális tulajdonsága idézi elő a gitár hangját leíró jelet. Ezért is
hívják piezzo átalakítónak, transducernek a szaknyelvben. A piezzo sohasem lesz
olyan finom hangátviteli eszköz, mint a mikrofon, azonban egyre finomodik. A
legfontosabb előnye, hogy előállítása olcsó, és nem érzékeny az akusztikus
gerjedésre oly mértékben, mint a mikrofon. Így igen nagy hangerőre lehet
hangosítani az akusztikus gitárt. Ezért is terjedt el széles körben.
A piezzo hangszedőknek több generációja van már és ezek közül a piezzo filmes
megoldás jelenti a legújabb generációt. Ezen belül is az iBeam különleges helyet
foglal el, mert felépítésével és installálásával eltér a többitől, és másként is
szól.
Az iBeam készletben kapható aktív elektronikás hangszedő, ez tartalmaz egy
jack aljzatba szerelt mikro előerősítőt, egy kis hangerőszabályzót és magát a
hangszedőt.

Beszerelés
A beszerelése külön figyelmet igényel. Az iBeamet a hangnyíláson keresztül a
tető alatt, a húrláb egy meghatározott pontjához alulról kell felragasztani egy
erre a célra biztosított gumiszerű kétoldali ragasztófóliával.

Érdemes elolvasni a kezelési utasítást, abban részletesen rajzos formában
leírták, hogyan kell beszerelni. Normál esetben mindegyik LR Baggs pickup
gyorsan, házilag beszerelhető. Vannak azonban gitárosok, akiknek egy konzerv
felnyitása is nagy technikai kihívást jelent. Nekik azt javaslom, keressenek fel
egy hangszer technikust, aki szakszerűen beszereli és beállítja a pickupot.

A klasszikus gitárokba szerelhető iBeam közepén vagy egy kivágás, ahol a
középső hosszanti borda elfér. Legtöbbször nem ismerjük a nylon húros gitárok
belső bordázatát, így előfordulhat, hogy a gitárunkba éppen nem szerelhető be az
iBeam. A nylonhúros gitárok 98 %-ába beszerelhető, de vannak modellek, ahol
középen nincs borda, hanem másféle elrendezés van. Így ezt a hangnyíláson át ki
kell tapogatni. Akinek ez gondot jelent, annak az iBeam felszerelését javaslom
szakemberre bízni.

Hangzás
Első hallásra azt hinnénk, hogy mikrofon veszi fel a hangot, azonban némi
figyelmes hallgatás után kiderül, hogy valami másról van szó, mivel a húrok
közelről felvett (átalakított) rezgésének jellegzetes "proximity" hangzása van.
Ez azt jelenti, hogy olyan részletek is megjelennek a hangzásban, amik a gitárt
akusztikusan hallgatva nem hallhatók. Ez vonatkozik közeli mikrofonozásra is, a
piezzo hangszedők még inkább mutatják a proximity hatást. Az iBeam esetében a
magas frekvenciák jelennek meg igen részletesen. Ezért is javasolt az iBeam-et
hangszínszabályzós előerősítővel használni, ahol a sok magasat féken lehet
tartani. Megfelelő beállítás esetén zavarba ejtően mikrofonszerű a hangja.
Alkalmazás
Az iBeam használható önmagában egy megfelelő hangszínkorrekcióval. Kiválóan
használható nylon húros gitárhoz. Fémhúros gitáron érdemes kombinálni magnetikus
hangszedővel, vagy húrláb alatti piezzo hangszedővel. Az LR Baggs készített egy
iMix nevű kombinációt, ahol egy Element aktív pickup működik párhuzamosan egy
iBeam-el. A két hangszedőt egy több funkciós kis mikro előerősítő kapcsolja
össze, több paraméter szabályzását lehetővé teszi.

Az iMix összeállításban éppen az iBeam részletekben gazdag magasai teszik
ideálissá az EAS-al való kombinálásra.
Element ( EAS) Element Active System)

Az Element egy nagyon kifinomult piezzo pickup. Ránézésre egy darab árnyékolt
kábelnek gondolnánk, azonban fémharisnyába húzott hangszedő rendszer. Ezzel
megoldották az elasztikus érintkezést, az esetleg nem éppen sima húrláb nyereg
és a húrláb fészek felülete között, ugyanakkor ezzel az elektromos árnyékolás is
megoldást nyert. Ezt az eszközt a csont húrláb alá közvetlenül helyezik be.

Az Element Active egy jack aljzatba épített előerősítőből és egy hangerő
szabályzóból áll. Itt megemlíteném, hogy van egy EAS - VTC jelű változat is,
mely kiegészül egy közép hangszín szabályzóval és az előerősítő áramköréhez egy
mikro kompresszor is társul, a mély tartomány kompresszálására.
Beszerelés
A húrláb fészkébe egy kis furatot kell fúrni a kábel kivezetéséhez. Ezt
ugyancsak érdemes szakemberre bízni, aki már készített pár furatot életében,
ugyanis a gitár húrlábját ferdén kell megfúrni, ami sok esetben kockázatos, ha
nem szakszerűen végzik.



Hangzás
Vastag, telt hangzás, első hallásra talán hiányzik is belőle a magas, főleg
ha a tesztgitáron az iBeam és az Element között kapcsolgatunk. Azt viszont
azonnal tapasztalhatjuk, hogy igen széles dinamika sávban szólal meg. Mindegyik
hangszedő közül ez a legdinamikusabb. A hang elején érezhető némi piezzo
tranziens. Ezt csupán, mint tényt közlöm, ugyanis a piezzo hangzás népszerű,
divatos és sokan kedvelik, különösen a rockerek, akik torz hang nélkül létezni
sem tudnak. Csak mint érdekességet említem meg, hogy a korai Ovation gitárok
első generációs pickupjai rendkívül karcosan szóltak, ennek ellenére a rockerek
elfogadták, mint alternatív torzított hangszínt. Tipikus példa erre Adrian Legg
gitárhangja, amit a rockerek szeretnek, a tiszta hanghoz szokott fülek azonban
utálnak. A tipikus piezzo hangzás nagyon megosztja a gitárosokat, mert vagy
nagyon szeretik és keresik ezt a jellegzetes hangot, vagy utálják és más
megoldást keresnek. Az azonban biztos, hogy a kimagaslóan széles dinamikája
miatt kedvelik sokan.
Alkalmazás
Bármilyen gitárba beépíthető. Minden olyan esetben, ahol széles vastag és
dinamikus hangzásra van szükség, az EAS a megoldás.
M1 elektro-magnetikus hangszedő

Az elmúlt évek egyik nagy áttörése volt az M1. Az akusztikus gitárok
hangszedői között mindig is volt helye a magnetikus pickupoknak. Ezek többnyire
humbucker (zajkioltós) megoldásúak, ahol egy tekercsmag képezi a hangszedőt, ez
alatt helyezik el a zajkioltó tekercset, mely maga nem vesz részt a húrrezgés
érzékelésében, mivel részben távol esik a húroktól és nincs önálló mágnes magja.
Az M1 azért emelkedett ki a többi egyébként népszerű magnetikus hangszedő
közül, mert nemcsak a húrrezgéseket érzékeli, hanem a test rezgéseit is. Ezt egy
3 magos megoldással érték el.

Akusztikus gerjedésre nem érzékeny. Két változata van, aktív és passzív. A
passzív változat jele közvetlenül küldhető keverő pultba is, az aktív változat
egy a pickup test alatt elhelyezett 3 Voltos gombakkumulátorral üzemel. Az aktív
változatnak van hangerőszabályzója is.
Beszerelés, beállítás
A három pickup típus közül az M1-et lehet leggyorsabban, legegyszerűbben
felszerelni. A beszerelést az is megkönnyíti, hogy a hangszedő test oldalán kis
3,5 mm-es jack csatlakozással kapcsolódik a jack aljzathoz, így amikor a gitár
hangnyílásában matatunk, nem kell aggódni, hogy kiszakítjuk a kábelt.
A húrok egyenkénti hangerejét a mágnes pólusok csavarjainak emelésével vagy
süllyesztésével állíthatjuk egy imbusz kulcs segítségével.
Hangzás
Az M1 hangja egy nagyon jó kompromisszum, mivel a magnetikus hangszedők
jellegzetes elektromos karaktere alig érezhető. Ennek oka, hogy a hangszedő
által összegyűjtött jel jócskán tartalmaz a test rezgéséből származó információt
is, így azt a kevés elektromos pickup karaktert jócskán elfedi. Amikor először
hallja az ember rögtön beleszeret, mivel annyira jól megformált vastag, széles
savú hangzást produkál, hogy nem nagyon van szükség további
hangszínszabályzásra. Inkább akusztikus érzetünk van, mint elektromos. Én magam
is beruháztam és most már mindegyik fémhúros bariton gitáromon M1-esek vannak,
még a 2 bariton 12 húroson is. Ezeknek a húrtávolsága szélesebb a szabványosnál,
így a húrok kilógnak a mágnes pólusok vonalából, de még ez sem jelent semmi
hangerő kiesést, nagyszerűen működik így is. Ezt azért említem meg, mert sokan
szeretnék a 12 húros gitárt valami használható megoldással erősíteni. Íme itt
van: M1! Csak bátorítani tudok minden gitárost az M1-re.


Végül még annyit, hogy hamarosan megjelenik a legújabb LR Baggs fejlesztésű
hangszedő az Anthem. Ez a hangszedő sokkal inkább egy speciális belső mikrofon
lesz, mely sok problémát kiküszöböl, amit a mini mikrofonok beépítése okozott.
Amint megérkezik az első darab Magyarországra arról is írni fogunk.
Csatlakozó linkek:
Szabó Sándor
Vissza az oldal tetejére
|